ÖNFOGLALKOZTATÓK TÁMOGATÁSA

jún 22, 2021

Az igényléseket 2021. június 8-ától a veszélyhelyzet megszűnéséig lehet benyújtani a járási hivatalok foglalkoztatási osztályaira.

Az egyszerűen kitölthető, egyoldalas kérelem elérhető a kormányzati honlapon és a munka.hu oldalon

A járvány harmadik hullámát letörtük, a gazdaságot olyan intézkedésekkel indítjuk újra, mint az önfoglalkoztatók kompenzációs támogatása” – jelentette ki Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) stratégiai és parlamenti államtitkára. Bejelentette: a 219 ezer forintos egyszeri segítségre eddig mintegy 17 ezer igénylő jelentkezett, akik összesen 3,7 milliárd forintot kaphatnak.A minisztérium közleménye emlékeztet: a koronavírus miatt szükségessé vált veszélyhelyzeti intézkedések különösen nagy terhet róttak a működésük szüneteltetésére kényszerült szektorokra. Az ágazati bértámogatás idén 30 ezer vállalkozás talpon maradását, 180 ezer munkahely megőrzését tette lehetővé. Az Önfoglalkoztatók kompenzációs támogatásában főként a kereskedelemben, turizmus-vendéglátásban, szálláshely-szolgáltatásban vagy szabadidő ágazatokban dolgozók részesülhetnek, akik alkalmazott híján nem élhettek a korábbi lehetőséggel.Az átmeneti korlátozásokkal érintett 56 főtevékenység valamelyikét folytató önfoglalkoztatók a garantált bérminimummal megegyező összeget, azaz 219 ezer forintot kaphatnak. Az egyszeri támogatás többek között a fodrászok, kozmetikusok, idegenvezetők, előadóművészek és autósiskolai oktatók számára könnyíti meg az újraindulást.Az igényléseket 2021. június 8-ától a veszélyhelyzet megszűnéséig lehet benyújtani a járási hivatalok foglalkoztatási osztályaira. Az egyszerűen kitölthető, egyoldalas kérelem elérhető a kormányzati honlapon és a munka.hu oldalon. A program első teljes hetében 2727-ről 16 883-ra nőtt az igénylések száma, a kért támogatás összértéke pedig már meghaladta a 3,7 milliárd forintot.”Június elejétől szélesebb személyi kör számára tettük elérhetővé a vállalkozások munkaerő támogatását. A programban egy álláskereső foglalkoztatása után fél éven át akár 600 ezer forintot kaphat a munkáltató. A cégek már közel 13 ezer fő elhelyezkedéséhez kértek összesen mintegy 6,5 milliárd forint támogatást. Az Eurostat legutóbbi adatsora szerint a foglalkoztatás negyedéves bővülésében hazánk teljesített a legjobban 2021 elején. A tapasztalatok azt mutatják, hogy az újabban elindított, kibővített kormányzati támogatások is valós igényekkel találkoznak.

forrás: onadozo

Elérhetőségeink:

UNICONT PLUSZ Könyvelőiroda
Adószám: 14510887-1-42, 26230465-1-42                     67296101-1-42

Cégj.szám:01-09-403525​; 01-09-406075;                       01-09-348213

 

 

iroda@unicontplusz.hu

06-20/9625686

06-1-4070012 ( amennyiben a rögzítő válaszol, kérem a mobilelérhetőségen keressenek minket )