Elfogadás előtt mindenképpen nézzük át az szja tervezetet
Aki olyan jövedelmet is szerzett tavaly, amelyről a NAV-hoz nem érkezett kifizetői adatszolgáltatás (például magánszemélytől ingatlan-bérbeadásából származó jövedelem), annak a bevallási tervezetet ki kell egészítenie. Azok, akik február 14-ig nem kapták meg automatikusan az adó-visszatérítésüket, azt a bevallásukban igényelhetik
Az szja-bevallási tervezet már egy hónapja elérhető a webes felületen, érdemes azt átnézni, összehasonlítani a munkáltatóktól, kifizetőktől kapott igazolásokkal, és szükség esetén módosítani, majd beküldeni – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
A közleményben kiemelték, hogy a tervezet – az egyéni vállalkozók, a mezőgazdasági őstermelők és az áfafizetésre kötelezettek kivételével – május 20-át követően automatikusan bevallássá válik.
A NAV jelezte, hogy a kedvezmények (például családi kedvezmény, személyi kedvezmény) érvényesítéséhez fontos, hogy a visszaigényelhető összegeket feltüntessék a tervezetben. A családi kedvezmény érvényesítéséhez a gyermekek adatainak a kitöltése, a kedvezmény típusának megjelölése, a jogosultsági hónapok megadása ugyancsak elengedhetetlen.
Azok, akik február 14-ig nem kapták meg automatikusan az adó-visszatérítésüket, azt a bevallásukban igényelhetik – emlékeztettek.
A NAV figyelmeztetett: amennyiben valaki tavaly több önkéntes pénztárnak is fizetett, a bevallásban jelölnie kell, hogy melyik pénztárhoz kéri a visszautalást. Ha az szja-visszatérítés miatt nem maradt összevont adóalapot terhelő adó a tervezetben, akkor nincs miről rendelkezni az önkéntes pénztárak felé.
Akik még papíron adják be bevallásukat, alá kell írniuk a főlapot, különben a bevallás érvénytelen.
Az szja 1+1 százalékáról az adóhivatal szerint a legegyszerűbb a webes felületen nyilatkozni, de postán is be lehet küldeni a NAV-hoz. Ha a munkáltató vállalja a rendelkező nyilatkozatok összegyűjtését, akkor a munkavállalóknak a nyilatkozataikat május 10-éig kell átadniuk a munkáltatók részére.
Az szja-bevallási tervezet kiegészítéséhez, módosításához segítséget adnak a NAV eSZJA oldalán a „Fontos Információk” között elérhető videók – olvasható a NAV közleményében.
forrás: onadozo
Elérhetőségeink:
UNICONT PLUSZ Könyvelőiroda
Adószám: 14510887-1-42, 26230465-1-42 67296101-1-42
Cégj.szám: 01-09-403525; 01-09-406075; 01-09-348213; 01-09-421866; 01-09-422836