Panasztörvény bevezetése

jún 29, 2023

Elfogadta az országgyűlés, és immár a Magyar Közlönyben is közzétették az úgynevezett Panasztörvényt. A 2023. évi XXV., a panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentésével összefüggő szabályokról szóló törvényt.

Az új, visszaélés-bejelentésekről szóló törvény értelmében a vállalatok belső visszaélés-bejelentési rendszer létrehozására és működtetésére lesznek kötelesek, amelyen keresztül a munkavállalók, szerződéses partnerek és más érintettek akár anonim módon bejelenthetik az általuk tapasztalt jogellenes cselekményeket, mulasztásokat.

A törvény hatálya a legalább 50 fős vállalatokat érinti, illetve mellettük – létszámtól függetlenül – a pénzmosás elleni törvény hatálya alá tartozó vállalkozásokat pl. a hitelintézeteket,

a pénzügyi szolgáltatókat, az ingatlanügylettel kapcsolatos tevékenységet végzőkre, ügyvédekre és mindazokat a kereskedelmi vállalkozásokat, amelyek 3 millió forintot elérő, vagy annál nagyobb összegű készpénzt is elfogadnak.

A törvény lényeges pontja a bejelentő védelme. Ez azt jelenti, hogy a jogszerűen megtett bejelentés esetén a bejelentőt nem érheti megtorlás, például nem lehet emiatt jogszerűen megszüntetni a munkaviszonyát.

Ha mégis ilyesmi történne, akkor a bejelentő egyebek mellett mentesül a titoktartási kötelezettség alól: nem terheli felelősség a védett titok (például üzleti titok, know-how) felfedéséért, ha arról jogszerűen van tudomása, és azt a jogszerű bejelentés édekében felfedi.

A jogszabály két fontos ponton megkülönbözteti a kis- és középvállalatokat a nagyvállalatoktól.

A kkv-knál, fő szabály szerint, 2023. december 17. a bevezetés határideje, a többi szervezetre a törvény kihirdetésétől számított 60. nap, azaz 2023. július 24.

Törvény letöltés  

 

Elérhetőségeink:

UNICONT PLUSZ Könyvelőiroda
Adószám: 14510887-1-42, 26230465-1-42                     67296101-1-42

Cégj.szám:01-09-403525​; 01-09-406075;                       01-09-348213; 01-09-421866

 

 

0620/9625686; 0620/3203497

06-1-4070012 ( amennyiben a rögzítő válaszol, kérem a mobilelérhetőségen keressenek minket )