A NAV elektronikusan már kiküldte a fizetési határozatokat, de postán is elküldik azoknak a magánszemélyeknek, akik a tárhelyükre érkezett elektronikus dokumentumot még nem tudták megnyitni. A határozat átvétele után 30 nap áll rendelkezésre az adó befizetésére
Június 30-ig kérhetik az automatikus öt havi pótlékmentes részletfizetést azok a magánszemélyek, akik nem tudják a gépjárműadót egy összegben rendezni – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal
A tájékoztatás szerint a NAV elektronikusan már kiküldte a fizetési határozatokat, de postán is elküldik azoknak a magánszemélyeknek, akik a tárhelyükre érkezett elektronikus dokumentumot még nem tudták megnyitni. A határozat átvétele után 30 nap áll rendelkezésre az adó befizetésére – írták.
A gépjárműadó átutalással is befizethető a 10032000-01079160 számú, NAV Belföldi gépjárműadó bevételi számlára.
Jelezték, hogy ebben az esetben a közlemény rovatban nem a rendszámot, hanem az adószámot vagy az adóazonosító jelet kell feltüntetni.
Tájékoztatásuk szerint, aki a NAV-Mobilos fizetés mellett dönt, hasznos segítséget kaphat a NAV rövid, közérthető kisfilmjéből, ami lépésenként mutatja be az alkalmazás használatát és az fizetés illetve a részletfizetési kérelem benyújtását is.
forrás: onadozo